A felmerült és lehetséges alternatívák közül továbbra is a jelenlegi tervezetet, a percalapú adó bevezetését tartja az Invitel az ügyfelek szempontjából leginkább elfogadhatónak. Különösen azért, mert arányos, tényleges felhasználás-alapú és kontrollálható az előfizetők számára - írta közleményében a telekommunikációs cég, amely úgy véli, ha nem percalapú adót vezetnek be, akkor a rászoruló ügyfélkör még a vezetékes telefon előfizetését is felmondani kényszerülhet, így végleg elérhetőség nélkül maradhat. A cég közölte azt is, ahogyan eddig is, nyitott a tárgyalásokra és a további részletek tisztázására.

Az Invitellel szemben a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország korábban közölt álláspontja szerint a percalapú telefonadó a költségvetés számára nem jelentene kiszámítható bevételi forrást, miközben jelentősen megváltoztatná a telefonálási szokásokat, s így a várt adóbevételt nem biztosítaná és csökkentené a távközlésből származó áfabevételt is.

A három szolgáltató közös közleménye is megerősítette, hogy folytatni kívánják a kormánnyal a távközlési adóval kapcsolatos tárgyalásokat.

A Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország a percalapú helyett az ügyfélalapú adót támogatná. Álláspontjuk szerint a jelenlegi tervezet megvalósítása komoly terhet jelentene ügyfeleiknek, valamint aránytalanul magas, nehezen kiszámítható távközlési költségnövekedést okozna a magyar vállalatok számára. Ezáltal a percalapú adó veszélyeztetné Magyarország és a magyar vállalatok versenyképességét.

A tehetősebbeknek kedvez a konstrukció

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter elképzelései alapján az első tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesülne az adó alól, és személyenként havonta maximum 700 forint lenne a közteher. A vállalatok legfeljebb havi 2500 forintot fizetnének.

Szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a vázolt konstrukció a tehetősebbeknek kedvezhet, mert az is csak 700 forint adót fizetne, aki 20-40 ezer forintért telefonál havonta. Egy ilyen adó nagy terhet róna a szolgáltatókra is, hiszen az informatikai rendszerüket jelentősen fejleszteniük kell ahhoz, hogy ez az adó beszedhető legyen.

A telefonadó tervezetéről hamarosan dönteni kell, hiszen a kormány még az idén több tízmilliárd forint bevételt vár tőle.
A távközlési adóval az idén 30 milliárd, jövőre körülbelül 52 milliárd forinttal akarja növelni a kormány a költségvetés bevételeit. Ennek alapján éves szinten körülbelül 3,5-4 ezer forint, havonta mintegy 300 forint jut egy felhasználóra. Magyarországon mintegy 11,5 millió mobil-előfizetést és 2,9 millió vezetékes vonalat tartanak számon.
Információink szerint a kormány már szerdán dönthet az adó típusáról és bevezetéséről.