Depluet 2004-ben lett az E.On Hungária Zrt. igazgatósági tagja és 2009 óta a vezérigazgatója, 2013-tól tölti be az elnök-vezérigazgató pozíciót. A szakember továbbra is szerepet vállal a magyar cég életében felügyelőbizottsági tagjaként. Pályáját az E.On SE törökországi üzletágának vezetőjeként és az E.On törökországi vegyes vállalatának felügyelőbizottsági elnökhelyetteseként folytatja.
Kiss Attila (képünkön), aki jelenleg az E.On Hungária Igazgatóságának áram- és gázelosztó hálózatokért felelős igazgatósági tagja,1999-ben csatlakozott a cégcsoporthoz, és az elmúlt években különböző területeken töltött be vezető pozíciókat itthon és Németországban egyaránt.
Kapcsolódó
Így 2007-2008-ban az E.On Energie AG közép-kelet-európai eszközmanagement és regulációs vezetője, 2008-2009-ben az E.On Energie AG Magyarországért felelős országfelelőse volt. Majd 2009-ben az E.On Hungária Zrt. energia-kontrolling és optimalizációs igazgatója lett, 2011-2014 között az E.On Ügyfélszolgálati Kft. ügyvezető igazgatói posztját látta el. Ezt követően 2015-től az E.On Hungária Zrt. Igazgatóságának tagjává nevezték ki. A jövőben elnök-vezérigazgatóként a hálózattal kapcsolatos feladatokért is felel egyben.
Kép forrása: E.On Hungária
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról