A Torinóban született, Németországból érkezett, 46 éves szakember Pósfai Gábort váltja a vállalat élén. Az új magyarországi vezető a vállalatcsoportból érkezett, kiválasztásában az egész cég részt vett. A munkatársak az elejétől fogva nyomon követhették és véleményezhették a folyamatot, illetve már a kiválasztás szempontrendszerének összeállításában is részt vettek, valamint a jelöltekkel egy arra felhatalmazott munkacsoport találkozhatott is. Ennek köszönhető az is, hogy az új vezető profiljának felállításakor megfogalmazott kritériumok alapján nem volt elvárás például, hogy az új vezető magyar legyen.
A torinói egyetem kereskedelem és marketing szakán végzett 46 éves szakember (képünkön) 1995 óta dolgozik a Decathlonnál, ahol végigjárta a ranglétra minden fokát - dolgozott többek között Franciaországban, és Németországban. Diego Rango d'Aragona a vezetői székben Pósfai Gábort váltotta , aki 7 éves vezetői periódus után a Decathlon osztrák piacának kiépítéséért felel a jövőben.
A Decathlon a világon a második, Európában a legnagyobb sportszerkereskedő vállalat, mely első magyarországi áruházát 2005-ben nyitotta meg. Az elmúlt 6 évbem a cég minden évben két számjegyű árbevétel-növekedést ért el és a piaci részesedés 35 százalékával piacvezető. Az elmúlt 3 évben a Decathlon Magyarországon elnyerte a "Legjobb Munkahely" díját. A helyi döntések, a közös kormányzás, a felhatalmazó vállalati kultúra a magyarországi projekt stratégiai alapja. A Decathlon Magyarország a magyar szabadidő- és utánpótlássport meghatározó támogatója.
Kép forrása: Decathlon
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát