A valasz.hu az információt igazoló okiratot a cégbíróságon találta meg. A bank és Vajna cége november 27-én, pénteken kötött kölcsönszerződést, amelynek értelmében az Eximbank 21 millió eurónyi, azaz 6,72 milliárd forintnyi versenyképességet javító belföldi befektetési hitelt nyújt a TV2 Média Csoport Kft. 100 százalékos üzletrészének tulajdonjoga megszerzésének finanszírozása céljából.
Ahhoz, hogy az Exim zálogjogosultságát bejegyezzék a cégbíróságon, a Fővárosi Törvényszéknek is el kellett küldeni a bank és a Vajna-cég közötti zálogszerződést, tehát az információkat ma már nyilvános dokumentumok bizonyítják - olvasható az újságban.
A kaszinóüzemeltetés kizárólagos jogával rendelkező Andy Vajna 2,5 millió forintot és nyolcmillió eurót már korábban átutalt a Magyar Broadcasting Co. számláira, tehát a hitel mellett 2,5 milliárd forintnyi saját pénzzel is beleszállt a buliba.
Szijjártó Péter, az Eximbankot felügyelő külgazdasági miniszter a múlt héten még azt mondta az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt: "az Eximbank semmilyen médiavásárlást nem finanszírozott közpénzhez köthetően".
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások