A hírportál a birtokába jutott dokumentumok alapján állítja, hogy az NFÜ egy észak-magyarországi régióban kiírt egészségügyi turizmus szolgáltatás fejlesztési pályázatnál nyúlt a pontszámokba. Az origo.hu szerint ugyanis a hatóság először jóváhagyta a tendert bonyolító regionális fejlesztési ügynökség, a Norda által összeállított támogatási javaslatot, majd pár nap múlva azt az utasítást küldte, hogy az értékeléseken elvégzett minőségbiztosítás nyomán több pontszám megváltozott, emiatt a már véglegesített adatokat át kell írni.
Az origo szerint az utólagos minőségbiztosítás ráadásul hibákat hagyott a rendszerben, mint írják, mintha egyes cégek lepontozása lett volna a cél. Erre egyébként két pályázó is felhívta a Norda és az NFÜ figyelmét, mondván, az új értékelésben több esetben sem kaptak pontszámokat olyan területen, ahol pedig járt volna.
A korábbi - NFÜ által visszavonni kívánt - végeredményt a pályázók már láthatták a tájékoztatási felületen, ráadásul az egyik pályázó észrevette a változást, miután az új számítással már 37 százalékkal kevesebb pontot kapott. Az érintett ezt jelezte is a hatóságoknak, de nem csak ez a probléma a tenderrel, hanem az is, hogy ez bőven elegendő indok arra, hogy egy uniós ellenőrzés után vissza kelljen fizetni a teljes összeget a közös kasszába.
Az origo.hu érdeklődésére az NFÜ azt válaszolta, hogy "a támogató döntés a Közreműködő Szervezet előterjesztése és a minőségbiztosítás alapján, azok feldolgozása után született, változtatás a döntésben nem történt".
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon