A magyarországi burkolt országos közutak 43,5 százaléka kapott jó (1) osztályzatot a teherbírása alapján a Magyar Közút Zrt. 2021-re vonatkozó értékelése szerint, 36,5 százaléka viszont rossznak (5) minősült.
Összességében a társaság Fejér megyei igazgatóságához tartozó utak a legjobb állapotúak, ezeknek a 63,9 százaléka kapott jó minősítést, míg rossz minősítésű útjai a Békés megyei igazgatóságnak voltak a legnagyobb, 50,6 százaléknyi arányban - számolt be a vg.hu.
Mivel összességében is más-más a főhálózat és a mellékhálózat állapota, az is meghatározza azt, hogy a 19 igazgatóságon belül milyen a teljes, kiépített hálózat minősége teherbírás (és minden más értékelési szempont) alapján, hogy igazgatóságonként (megyénként) mekkora a fő- és a mellékhálózat aránya.
A főhálózatbeli utakat vizsgálva Szabolcs-Szatmár-Bereg megye viszi a prímet 83,8 százalékkal, de Csongrád-Csanád megyében is 82,4 százaléknyi főút számít jónak a teherbírása alapján, és csak öt megyében 70 százalék alatti a „jók” súlya. Viszont Jász-Nagykun-Szolnok megye főhálózatának a 32,6 százaléka rossz a teherbírása alapján.
Egyértelműen rossz a kép a mellékutaknál: országos átlagban ezen utaknak több mint a harmada (35,8 százaléka) rossz, ezt az átlagot Békés és Zala megye rontja leginkább, és csak a 41,3 százaléka jó. Itt Fejér és Pest megye adata a legkedvezőbb.
A Magyar Közút értékelte az utakat annak alapján is, hogy milyen mély keréknyomvályúk alakultak ki rajtuk, ebből a szempontból az országos átlag 84,4 százaléka kapott jó értékelést, és csak a 2,1 százaléka rosszat - derül ki az írásból.
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Tabudöntés jöhet az EU-ban: megszavazhatják az orosz vagyon felhasználását