A kiskörei erőmű egyik csarnokának ablakán az összes ablak kitört, ennyi látható kívülről a hétfői robbanás következményeként. A robbanás az alagsorban történt, tűz nem keletkezett, a detonációt a közelben lakók is hallották - hangzott el az RTL Híradóban.
A helyszínre nagy erőkkel vonult ki a katasztrófavédelem. A tűzoltók négy embert egy földszín alatti helyiségből menekítettek ki - mondta el a katasztrófavédelem illetékese. A robbanás következtében nyolc ember sérült meg, köztük négyen súlyos, életveszélyes sérüléseket, négyen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Kapcsolódó
A mentőhelikopterek az ország különböző kórházaiba vitték a súlyos sérülteket: a Honvéd Kórházban égési sérülésekkel ápolják az egyiket, ketten a debreceni klinika égési centrumába kerültek - az RTL értesülése szerint az egyikük állapota súlyos -, míg a miskolci kórházba egy ember került, első- és másodfokú égési sérülésekkel. A könnyebb sérülteket az egri kórházban látták el, ők már hazamehettek. A sérültek között több ukrán vendégmunkás is van a híradó információja szerint.
Az egyik turbina tervezett, éves karbantartása közben történt robbanás a kiskörei vízerőműnél tegnap délután - közölte az erőmű tulajdonosa, az állami MVM Zrt. a híradóval (az 1974-ben üzembe helyezett vízerőművet, amely a legnagyobb Magyarországon, az MVM leányvállalata, a Tiszavíz Vízerőmű Kft. működteti). A történtek a másik három turbina üzemeltetését nem befolyásolták, azok zavartalanul működnek. A cég azt is közölte, hogy a megsérült munkatársaikat mindenben támogatják.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni