Az egyik nyári hétvégén 6 megyében ellenőrizte a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata a Tisza menti éttermekben, vendéglátóhelyeken, büfékben forgalmazott hal és haltermékek származását. Az akció során felkeresett, összesen 49 vendéglátó egység közül 9-ben találtak igazolatlan eredetű halat, illetve halterméket az ellenőrök. Az esetek nagy részében a fagyasztva tárolt halhúst nem címkézték, így a bemutatott számlák alapján nem lehetett azonosítani az ellenőrzött tételek származását.
A hatóság összesen 527 kg haltermék forgalomba hozatalát akadályozta meg, valamint további 84 kg haltermék esetében az azonnali megsemmisítés mellett döntött. A forgalomból kivont termékek között a legnagyobb mennyiségben ponty (211 kg) szerepelt, továbbá - az egyéb kisebb tételek mellett - előfordult közel 100 kg keszegféle, mintegy 50-50 kg szürkeharcsa filé és süllő.
A helyszínen megsemmisített túlnyomórészt keszegfélék (57 kg), ezenkívül törpeharcsa (9 kg), ezüstkárász (7 kg) és fogas filé (7 kg) voltak.
A vonatkozó jogszabályi előírások szerint a halgazdálkodási hatóság halvédelmi bírságot szab ki az igazolatlan eredetű, nem nyomon követhető halat, halterméket forgalmazó természetes vagy jogi személyre.
A jelenlegi ügyben érintett vendéglátó egységekkel szemben közigazgatási eljárás indul, melynek során - az igazolatlan eredetű hal fajától, mennyiségétől függően - a kiróható bírság 100-500 ezer forintig terjedhet. (Kaukázusi kefíreket vizsgált a hatóság.)
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező


