Mégsem mentesülnének a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek, ha a parlament elfogadja a kormány erre vonatkozó törvénymódosító javaslatát, amelyet pénteken, három nappal a közművezeték-adóról szóló jogszabály elfogadása után terjesztettek az Országgyűlés elé.

A nemzetgazdasági tárcavezető indoklása szerint bár e közművezetékek stratégiai jelentőségűek, tulajdonosaik képesek az adó megfizetésére. "Az arányos közteherviselés elvéből tehát az következik, hogy e mentességek ne illessék meg az érintett adóalanyokat" - írta Matolcsy György.

Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, pénteken este Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat az állami vagyonról szóló törvényt, a nemzeti vagyonról szóló törvényt, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényt és a közművezetékek adójáról szóló törvényt módosítja. Így az önkormányzati adósságkonszolidációról is szól. Eszerint az 5 ezer fő alatti települések adósságát az állam 2012-ben 100 százalékban konszolidálja. Ennek keretében ezen önkormányzatok likvid hiteleit is még az idén kifizeti, így csak az 5 ezer fő feletti önkormányzatok likvid hiteleinek meghosszabbítása, átalakítása lesz szükséges idén. Az 5 ezer fő feletti települések önkormányzatainak adóssága 2013 első felében kerül konszolidálásra. A szöveg szerint "addig is azonban szükség van arra, hogy a likvid hiteleiket 2012-ben visszatörleszteni nem tudó önkormányzatok - a törvényellenes állapotot elkerülend - kormányzati engedély nélkül meghosszabbíthassák ezek futamidejét. Ezt a hosszabbítást - engedély nélkül - legkésőbb 2013. június 30-áig teszi lehetővé a javaslat, mivel eddigre fog lezárulni az érintett önkormányzatok adósságkonszolidációja."