A pályázati felhívás még csak a legfontosabb általános tudnivalókat tartalmazza, az majd csak a kiírásból derül ki, hogy mely településeken pályázhatnak azok, akik dohányboltot szeretnének működtetni.
Az biztos, hogy a koncesszió időtartama 20 év és olyan településekre lehet majd pályázni, ahol korábban eredménytelenül zárult az eljárás vagy felmondással, közös megegyezéssel megszűnt a koncessziós szerződés.
Ez lesz az első pályázat a trafiktörvény legutóbbi módosítása óta. A legfontosabb új szabály, hogy a korábbi 2000 lakos után kiírt jogosultság helyett a küszöb 3000 lakos lesz. A koncessziós díj mértéke nem változott, 100 ezer és 240 ezer forint közötti összeget kell befizetni a település méretétől függően - írta a lap.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba