Egyre kevesebben foglalkoznak zellergumó termesztéssel az országban. A szabadföldi zöldségnövény vetésterülete folyamatosan csökken, a KSH adatai szerint a zellergyökér termése 44 százalékkal 6,32 ezer tonnára csökkent 2016-ban az egy esztendővel korábbihoz képest.
A zeller nem tartozik a legkedveltebb zöldségek közé, a népszerűsége a fogyasztók körében is csökken - a magyarok évente 0,5-0,8 kilogrammot fogyasztanak a terményből -, a visszaeső hazai termelést ugyanakkor még így is importtal kell kiegészíteni. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint a külföldről származó zöldség a hazai kínálat mintegy 25-30 százalékát teszi ki. Elsősorban Hollandiából vásárolunk zellert - írta a napilap.
Eközben a cékla népszerűsége fokozatosan emelkedik. Mindez elsősorban annak tudható be, hogy a hagyományosan téli savanyúságként fogyasztott zöldség táplálkozásban betöltött szerepe alaposan megváltozott az utóbbi években. Itthon a céklát a legtöbben feldolgozott formában vásárolják.
Ma már salátakeverékekben, szendvicsekben is használják, valamint céklalé, céklachips is bővíti az egészséges élelmiszerek választékát. A kínálatban a vörös mellett megjelentek a sárga és fehér gumójú fajták is. Bár a fogyasztás nő, az itthon megtermelt cékla mennyisége nem túl nagy, így importra szorulunk ebből a terményből is. Cékla elsősorban Németországból érkezik hazánkba, a behozatal tavaly 14 százalékkal 7,4 ezer tonnára nőtt.
Fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot