A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint az üzletág vételárát 34 milliárd forintban, a részvényekét 11,966 milliárd forintban határozzák meg. A tranzakciót ellátásbiztonsági szempontok indokolják, versenyeztetés nélkül hajtják végre - derül ki a határozatból.
A kormány döntése értelmében az Európai Bizottsággal történt egyeztetés szerint nem jelenhet meg a vételárban az Európai Energiaügyi Gazdaságélénkítő Programból a magyar-szlovák földgázszállító rendszer megépítésére folyósított támogatás. A vételárból a megállapodás zárásáig előtörlesztik az MGT Zrt. hiteleit.
Kapcsolódó
A kormányhatározat szerint a vevőnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy egy éven belül nem küldi el rendes felmondással az MGT Zrt.-től átvett munkavállalókat.
A Magyar Gáz Tranzit Zrt. a magyar-szlovák szállítóvezeték megépítésére és üzemeltetésére 2012. január 1-jén alakult meg, 2014 szeptembere óta állami tulajdonú társaság. Az MTI korábbi információi szerint a 111 kilométer hosszú vezeték 2014 végére elkészült és 2015 közepén megkezdte a kereskedelmi üzemet. A 170 millió eurós (53 milliárd forint) beruházás az Európai Beruházási Bank és a MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. hiteltámogatásával valósult meg, emellett az Európai Bizottság 30 millió euró vissza nem térítendő támogatást biztosított hozzá.
A magyar-szlovák gázvezeték a tervezett uniós szintű észak-déli gázfolyosó meghatározó eleme, amely a lengyel-szlovák vagy a cseh-lengyel gázvezeték kiépítése esetén összeköttetést biztosít a régiós nemzeti gázvezeték-rendszerek között Horvátországtól Lengyelországig.
A Mol-csoporthoz tartozó FGSZ Földgázszállító az egész országot behálózó nagynyomású földgázszállító távvezeték-rendszer üzemeltetője, amely a hazai termelésből, importból és a föld alatti tárolókból származó földgáz szállításáról, elosztásáról gondoskodik. Az FGSZ Földgázszállító nettó árbevétele 2016-ben 95 milliárd forint volt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)