Tavaly 7,8 százalékkal nőtt az ország gázfogyasztása - számolta ki a napilap a hazai rendszer központi irányításáért felelős FGSZ Földgázszállító Zrt. adataiból. Eszerint a 2015-ös 8,9 milliárd köbméter után 2016-ban 9,6 milliárd köbméterre nőtt az országos gázfogyasztás.
A válságot követő fogyasztási mélypont 2014-ben volt, 8,4 milliárd köbméterrel. Ugyanakkor még nagyon messze járunk a 2005-es 14,4 milliárdos éves csúcstól.
Kapcsolódó
Azóta a visszaesést szakértők kevéssé az időjárás enyhülésével, sokkal inkább a gazdaság gyengélkedésével magyarázták. Ezen túlmenően ok lehetett:
- az energiatakarékosság,
- a lakások szigetelése,
- az anyagi gondokkal küzdő fogyasztók kiesése,
- az energiahatékonyságot növelő projektek megvalósulása.
A növekedésben kisebb részt a gazdaság bővülése is közrejátszhat. Az ipar igénynövekedésére az FGSZ-adatsor egy alpontjából lehet következtetni. Eszerint a közvetlenül az országos nagynyomású vezetékrendszeréről kiszolgált legnagyobb erőművek/gyárak fogyasztása 1,8 milliárdról kétmilliárd köbméterre nőtt.
A Népszava információi szerint 2017 januárja még nagyobb ugrást hozott a gázforgalomban: az ukrán-magyar határ forgalma ismét elérte a régóta nem látott egymilliárd köbmétert. Erre már csak azért is szükség van, mert a hazai kereskedelmi gáztárolók lényegében kiürültek. Így a lakosság ellátása - a hazai kitermelésen túl - immár szinte teljesen a naponta külföldről behozott mennyiségtől függ. A gázbetáplálási útvonalak pedig zavarmentesek.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta