Újabb ingatlant vásárolna a jegybank: ezúttal a hányatott sorsú budapesti Bálnát szemelte ki. A Népszabadság információi szerint Matolcsy György jegybankelnök először szóban puhatolózott Bagdy Gábornál, a tulajdonos fővárosi önkormányzat gazdasági ügyekért felelős főpolgármester-helyettesénél, majd Tarlós István főpolgármesternek írt levelében is jelezte vételi szándékát az épületre.
A tárgyalások megkezdődtek, de a részletekről még keveset tudni. Matolcsy és Tarlós kapcsolata rendkívül fagyos a BKV támogatásának 2011-es befagyasztása óta. Az üzlet előkészítését így Bagdyra bízták.
Nem kizárt, hogy a végső döntés előtt pályázatot írnak ki a 2010-re elkészült, de csak 2013-ban megnyitott, összesen 13 664 négyzetméteres multifunkcionális központ értékesítésére, hátha valaki többet ígér az üveghalért. A lap városházi forrásai szerint az üzlet létrejötte elsősorban az ajánlott vételár nagyságától függ.
Budapest vezetése ugyanis nem zárkózik el attól, hogy eladja a Bálnát, amely amúgy közel sincs tele. A főváros több nagy projektet is indított, illetve szándékában áll elkezdeni, ám ehhez még uniós támogatás esetén is rengeteg pénzre lesz szükség az önrészek garantálásához.
A lap úgy tudja, az MNB a korábban bezárt látogatóközpontját, illetve egy pénztörténeti múzeumot alakítana ki a Bálna épületében.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot