Az európai sikerű Fornetti látványpékség-franchise után most egy készételt gyártó üzemet és ehhez kapcsolódó értékesítési láncot gründol Palásti József. Az ország leghíresebb pékmestere - aki a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017-es adatai szerint 20,4 milliárd forint becsült vagyonnal 40. a leggazdagabba magyar - ehhez megvásárolta az egykori Budapesti Tejipari Vállalat sajtgyárát.
A boltokban ERU néven ismert sajtokat gyártó cég telephelyét hollandoktól vette meg. Mivel ez utóbbiak leszerelték a gyártósorokat, csak az üzemcsarnokot szerezte meg. Ebbe a legkorszerűbb svéd gyártási technológiát szerelték fel. A mintegy négymilliárd forintos befektetéssel létrehozott üzemben fokozatosan indul a termelés, a készételekkel várhatóan idén szeptemberben találkozhatnak először a megrendelők. A gyártó cég a Palásti József tulajdonában levő Európa Universal Trading Kft.
A havi 40 tonnás termelésre képes ételgyárban nem a megszokott készételeket állítják elő. A Magyarországon eddig ismeretlen technológia révén prémium minőségű, 30-45 napig hűtőben tárolható és egészséges egytálételek készülnek. A már kifejlesztett, vákuumcsomagolt 3-4 termékcsalád "tagjai" már figyelembe veszik a megváltozott igényeket: glutén- és laktózmentes, vegán termékek is készülnek majd.
A készételek próbagyártása már megkezdődött, szeptemberben pedig elstartol az új Palásti-vállalkozás. Az értékesítés többcsatornás lesz, meghatározó szerepet szánnak az internetes árusításnak és a házhoz szállításnak. Az új termékcsalád neve egyelőre még titok.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat