A közérdekű nyugdíjas szövetkezetek bejegyzésének illetékmentességét teremtette meg a parlament az illetékekről, valamint a szövetkezetekről szóló törvények módosításával. A 141 igen, 17 nem, 5 tartózkodás arányban elfogadott változtatás révén a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek alapítói mentesülnek a 100 ezer forintos cégbejegyzési illeték megfizetése alól.
A nyugdíjas szövetkezeten keresztül történő foglalkoztatás kapcsán egyes törvények módosítását kezdeményezte Bencsik János, Kósa Lajos és Nyitrai Zsolt fideszes képviselők. A javaslat kiterjeszti a közérdekű nyugdíjas szövetkezet keretében igénybe vehető kedvezményes foglalkoztatást az átmeneti bányászjáradékban részesülőkre.
Bencsik elmondta, hogy ilyen korengedményes ellátást 25 év szolgálati idő vagy 5000 föld alatti műszak teljesítése esetén kaphat egy mélyművelésű bányában dolgozó. Szerinte a jelenleg 45-63 év közötti, több ezres, többségében szakképesítéssel rendelkező potenciális munkavállalói körnek a legális munkaerőpiacba integrálása nemzetgazdasági érdek.
Az ebben a járadékban részesülők épp az iparilag fejlett régiókban élnek, ahol a legnagyobb munkaerőhiány. Ezek az emberek megbízható, nagy tapasztalattal rendelkező munakerőtartalékot jelentenek - hangoztatta. Bencsik János szólt arról is, hogy míg az OECD-országokban a 60-64 éves korosztály 47 százaléka dolgozik, addig Magyarországon 25 százalékuk.
Országos lefedettség
Nyitrai Zsolt, a Fidesz vezérszónoka elmondta, mára országos lefedettségűvé váltak a nyugdíjas szövetkezetek, minden megyében van egy. Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjas szövetkezet keretében történő munka önkéntes, azok a nyugdíjasok, akik nyugdíjuk mellett energiát éreznek arra, hogy dolgozzanak, megtehetik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Brüsszel megunta az óraátállításosdit, el is dőlt a kérdés

Mentességet kap Magyarország, Szijjártó Péter örül

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Pont akkor távozott Tiborcz István bizalmasa, amikor kijött az ÁSZ jelentése az MNB-alapítványokról

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Késes támadás Németországban: két ember súlyosan megsérült, egyikük életveszélyesen

Vészes tempóban terjed egy újabb halálos vírus

Meghökkentően zárult az EU-csúcs, az ukránokon spórolhatnak

A szomszédba már betört a járvány
