A Saul fia, Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó elismerést a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztóján - írta az MTI.
Nemes Jeles alkotása a Dheepan - Egy menekült történte című francia filmdrámával, Pedro Almodóvar Julieta című filmjével, a Mustang című francia-német-török drámával és a Toni Erdmann című német-osztrák vígjátékkal volt versenyben az e kategóriában odaítélt BAFTA-díjért.
A magyar rendező rövid időn belül másodszor részesül magas brit filmművészeti elismerésben: január végén a Londoni Kritikusok Köre neki ítélte a legjobb rendező díját a holokausztdrámáért.
A film tavaly februárban elnyerte az Oscar-díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.
Ezzel akkor 34 év után ismét magyar film kapott Oscar-díjat, ez utoljára Szabó István Mephisto című alkotásának sikerült 1982-ben. Nemes Jeles filmje először a 2015-ös cannes-i filmfesztiválon diadalmaskodott, ahonnan a zsűri nagydíjával érkezett haza. Sok más díj mellett 2016. januárban a Golden Globe-díjat is elnyerte. Az Oscar-díjak mezőnyében pedig egy dán, egy jordán, egy kolumbiai és egy török-francia filmmel versenyzett a végén.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak