Berkes Tibor a mobil telekommunikációs szektorból érkezett a Mastercardhoz. Több mint tíz évig dolgozott a Telenor csoportnál, ahol elsődleges feladata új és innovatív mobil pénzügyi szolgáltatások kialakítása és sikeres piaci bevezetése volt. Telenoros pályafutása mellett 2010 - 2016 között az MPP Magyarország Zrt. igazgatótanácsának tagja volt, 2011-ben aktív szerepet vállalt a Mobiltárca Szövetség létrehozásában - írja közleményében a cég.
Telekommunikációs pályafutását megelőzően Berkes Tibor a NetLock minősített hitelesítés- és időbélyegzés-szolgáltatónál foglalkozott az elektronikus tanúsítványok, az elektronikus aláírás és titkosítás témakörével, majd az angliai Oxford Brookes University előadója volt.
A 42 éves szakember 2001-ben a Nemzetközi Üzleti Főiskolán közgazdasági, majd ösztöndíjasként az angliai Oxford Brookes Univerity-n MBA diplomát szerzett. A Mastercardnál Szendrei Szabolcs munkáját vette át, akit a Mastercard Europe tavasszal az európai hitelkártyákért felelős csapatának vezetőjévé nevezett ki.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók