Az Új Dunántúli Napló felidézte, hogy a cégnek a nyilvánosság kizárásával tartott hétfői tisztújító közgyűlését azért kellett összehívni, mert a korábbi vezérigazgató, Péterné Marosy Katalin a közelmúltban lemondott tisztségéről.
A Pécsi Napilap internetes portál arról is írt, hogy az igazgatótanács megüresedett posztjait három ügyvéd, Turi Attila, Tunyoghy Szabolcs és Kovács Miklós foglalhatja el, a felügyelőbizottság elnöke pedig a Pécsi Tudományegyetem új természettudományi kutatóközpontjának projektvezetője, Sárkány Béla lett.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere az Új Dunántúli naplónak azt mondta: az új vezetők feladata, hogy biztosítsák a cég stabil működését, állami kézbe kerülését, illetve befektetői érdeklődés esetén az értékesítését.
A Közgép Zrt. július elején jelentette be, hogy jelképesen egy forintért visszaadná Pécsnek a Manufaktúra-Befektető Kft.-n keresztül a Zsolnayban birtokolt kisebbségi részvénycsomagját, mert úgy látja: ellehetetlenült a manufaktúra üzleti stratégiájának megvalósítása. Egyúttal jelezte, nem kéri vissza azt a 400 millió forintot, amelyet saját forrásaiból a gyár megmentésére fordított.
A Közgép akkor úgy ítélte meg, hogy porcelánmanufaktúra a vártnál is súlyosabb helyzetben van: tavaly története egyik legnehezebb évét zárta, nettó árbevétele 2010-hez képest több mint negyedével, csaknem 300 millió forinttal csökkent, és 282 millió forint veszteséget szenvedett el.
A pécsi önkormányzat közgyűlése jóváhagyta a 49 százalékos tulajdonrész visszavásárlását, egyben arra kérte a polgármestert és a városi vagyonkezelő vezérigazgatóját, hogy a cég további működése érdekében készítsék elő az állami szerepvállalás jogi formáját, illetve újabb befektetői pályázat kiírását.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról