A réginél barnásabb új kétezres és a sárgás új ötezres címleteket a lakosság csak március 1-jétől kezdi el használni, de a korábbiak bevonása jogilag már megkezdődött. Nemcsak arról van szó, hogy az elhasználódott régi bankjegyeket fokozatosan kivonják a forgalomból, hanem a készpénzelfogadó automatákat is elkezdték átállítani az új formátumra.
Rövid idő alatt problémamentesen felkészítették a váltásra a folyamatosan forgalomba kerülő, új bankjegyeket kezelő automatákat - tudta meg a Magyar Idők a Magyar Nemzeti Banktól. A cserét egyrészről az elhasználódás, másrészről a fejlettebb hamisítást megelőző óvintézkedések indokolják.
Kapcsolódó
Első lépésben a bankjegyfeldolgozó és -befizetőgépekhez adtak tesztbankjegyeket. Ilyenkor az automaták szoftvereit frissítik, majd az új programokat az MNB ellenőrzi. A tesztbankókat általában 100 darabos csomagban adják át.
Az új kétezrest és ötezrest már tavaly november közepén bemutatta a jegybank és azóta törvényes fizetőeszköznek számítanak. Akkor jelent meg az új bankók kibocsátásáról és a régiek bevonásáról szóló rendelet is, eszerint július 31-én vonják ki teljesen a régi 2-5000 forintos címleteket, addig fizessen velük. Azt követően pedig három évig már csak a bankok, a posták és a jegybank cseréli azokat új bankjegyre. Aki esetleg ebből a határidőből is kicsúszik az 2037. július 31-ig a jegybankban kaphat értük újakat.
December 31-ig a régi 20 000 forintosakat is lecserélik.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet