A K-monitor pályázatfigyelő hívta fel a figyelmet arra, hogy az M30-as Miskolc és Tornyosnémeti közötti, összesen mintegy 56 kilométeres szakaszára kiírt közbeszerzést nettó 179,3 milliárd forintos ajánlattal nyerte el az osztrák hátterű Strabag, a francia Colas és a Duna Aszfalt, így 3,2 milliárd forintért készül majd el egy kilométer - hangzott el a Hír TV-ben. (A műsorban elhangzott kilométerenkénti kivitelezési árat cikkünkben később módosítottuk, az harmada a tévében elhangzottnak - a szerk.)
A közbeszerzés kiírója a NIF Zrt. volt, az építés finanszírozásához EU-támogatást is felhasználnak.
Kapcsolódó
Az első szakaszt a Strabag a becsült árnál hárommilliárdért többért vállalta (39,9 milliárdért), míg a második részt a Colas kilencmilliárddal többért (75,4 milliárdért). A harmadik szakasz kivitelezését Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt Kft. nyerte el a Hódút Kft.-vel közösen (64 milliárdért), kilencmilliárddal drágábban, mint azt tervezték.
A kép illusztráció.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat