Csoportos létszámleépítés keretében év végéig 1600 alkalmazottat, a teljes létszám több mint felét küldik el a Tungsramtól, mivel a vállalat teljesen megszünteti a hagyományos izzógyártási tevékenységét.
A HIPA-nak azonban kialakult gyakorlata van a hasonló esetek kezelésében, korábban ilyen helyzetet a Befektetési Ügynökség sikeresen kezelt például Ózdon, Komáromban illetve Nemesvámoson is.
Kapcsolódó
"Ezúttal is azért dolgozunk, hogy az érintett munkavállalók mielőbb új munkahelyet találjanak, és a helyzetük megnyugtató módon rendeződjön" - áll a közleményben.
A vállalat közleménye szerint elkerülhetetlen a technológiai váltás, a továbblépés érdekében tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti, mind az 5 gyárukban. A vállalat menedzsmentje a döntésről szerdán tájékoztatta a dolgozókat, az üzemi tanácsot és a szakszervezeteket. Elsőként a kisvárdai és hajdúböszörményi gyárakban indul a leépítés. Az első ütemben érintett dolgozókat 2 hónap múlva bocsátják el. A cég még Budapesten, Nagykanizsán és Zalaegerszegen működik.
A Tungsramról régóta tudni, hogy komoly pénzügyi problémákkal küzd: április 11-én kényszerleállást rendelt el mind az 5 gyárban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról