Az emberek koronavírus-fertőzöttségének a rendszeres szűrése a garancia arra, hogy az újrainduló munkahelyek zavartalanul működni tudjanak. Most, hogy a kormány lazított a korábbi intézkedéseken, a szakszervezeti szövetség még fontosabbnak és sürgősebbnek is tartja az ingyenes Covid-teszt bevezetését Magyarországon is. Ez az ára annak, hogy a munkahelyek ne kényszerüljenek egy esetleges járványgóc kialakulása miatt újabb bezárásra – írja Kordás László, a MASZSZ elnöke közleményében.
Ebben a kormánynak óriási a felelőssége, ezért a MASZSZ ismét felszólítja a döntéshozókat: sürgősen biztosítsák minden magyar ember számára a rendszeres ingyenes ellenőrzést. Az elnök megerősíti a szövetség korábbi véleményét, miszerint ma negatív vírusteszt nélkül nem lehet megkapni egy munkát, de megtartani is egyre nehezebb. Márpedig – a hétvégi eseményeket figyelve – biztos, hogy a munkavállalók fertőzöttségének rendszeres szűrése a korábbinál is fontosabb lesz minden munkahelyen - olvasható a szakszervezetek közleményében.
Az emberek többsége viszont nem tud hetente, de még havonta sem 20-25 ezer forintot fordítani tesztekre, ezért az államnak kötelessége lenne ezt a költséget átvállalni – véli Kordás László. Az elnök szerint ugyanis egyelőre a folyamatos tesztelés jelenti a biztonságot, ezért azokat el kell végeztetni. Vannak munkahelyek, ahol az ott dolgozókat hetente ingyen tesztelteti a munkáltató, de a hosszú bevételkiesés után újrainduló vállalkozások képtelenek minden alkalmazott után kifizetni a vizsgálatokat. A kormány viszont ezt megtehetné, hiszen az EU újjáépítési alapja megfelelő anyagi forrást biztosít ahhoz, hogy a magyarok is ingyen teszteltessék magukat – érvel Kordás megerősítve korábbi véleményét: ez csak a döntéshozók szándékán múlik.
A MASZSZ követeli: a kormány akár Ausztria mintájára dolgozzon ki egy ingyenesen igénybe vehető tesztrendszert. Az elnök szerint ez az egyetlen módja annak, hogy az emberek biztonságban dolgozzanak, ne betegedjenek meg tömegével, és a gazdaság valóban újrainduljon.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás