A sportszer-kereskedelmi hálózat magyar tagja 300 ezer eurós befektetéssel új arculatot ad szombathelyi áruházának, ezt követően még a tavasszal több mint 700 ezer eurós beruházással megújítja budaörsi egységét. A várhatóan március második felében Budaörsön újranyíló áruház alapterülete ezáltal 800 négyzetméterrel, 3000 négyzetméterre nő.
Horváth Csobán, az Intersport Magyarország ügyvezetője a közleményben kifejtette: a legmodernebb kereskedelmi technológiák meghonosítása ellenére nem csökken, hanem már az újranyitáskor 10 százalékkal nő a munkavállalók száma, miközben a további felújítások is újabb munkahelyeket teremtenek országszerte. A vállalatnak jelenleg 180 alkalmazottja van.
Kapcsolódó
A Magyarországon 14 áruházat üzemeltető üzletlánc számára kifejezetten előnyös volt a hideg tél, a téli sportszezonban ennek is köszönhetően közel 20 százalékkal növekedett a forgalom. A legnépszerűbb termékek a korcsolyák, szánkók, téli kiegészítők voltak.
Az Intersport a magyar sportszerpiacon a harmadik legnagyobb szereplő, 2015-ben 6,26 milliárd, 2016-ban 6,36 milliárd forint árbevételt ért el, 2017-re pedig 6,8 milliárd forintot vár.
Az Intersport Magyarország tulajdonosa az Intersport Austria. Az Intersport több mint 50 éves, nemzetközi franchise hálózatként indulva vált a világ legnagyobb sportszer kereskedelmi hálózatává, a világ több mint 40 országában, több mint 5100 üzlettel van jelen.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára