Jelentős - idén és jövőre is két számjegyű keresetemelést tartalmazó - bérmegállapodás megkötését tartanák előnyösnek az állami vállalatoknál - a postánál, a vasútnál, a Volánnál, a víziközmű-szolgáltatóknál és a villamosenergia-szektorban - a szakszervezetek, valamint a munkaadók - tudta meg a napilap a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán (KVKF) részt vevő szakszervezetektől.
Egyetértenek abban, hogy a dolgozók megtartása és a fluktuáció csökkentése érdekében a 2017-ben megkötött, három évre szóló megállapodás utolsó, idei évében átlagosan öt százaléknál nagyobb keresetemelésre van szükség.
Emiatt a felek újabb, a minimálbérekhez hasonló, két évre szóló bérmegállapodás megkötését tartják indokoltnak. A két számjegyű keresetfelzárkóztatás érdekében - mivel érvényben van a korábbi egyezség is - legalább ötszázalékos, de az éves bérajánlás szerint akár nyolcszázalékos emelést kell tartalmaznia az új megállapodásnak, míg 2020-ra pontos mértéket kell meghatározni.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat