Az Invitel egyebek között tartalék adatközpontot alakított ki a Budapest Bank számára, ezáltal a bank váratlan szolgáltatás-kiesése esetén is biztosítható az üzletfolytonosság. A csütörtökön átadott szerverközpont biztosítja, hogy évente legfeljebb 5 perces szolgáltatás-kiesés fordulhat elő. A több száz számítástechnikai eszköz számára kialakított terem 4 hónap alatt készült el.
Az 1987-ben létrejött Budapest Bank teljeskörű pénzügyi szolgáltatásokat kínál mind a lakosság, mind a vállalkozások számára, országos hálózata csaknem 100 bankfiókot foglal magában.
Az Invitel Távközlési Zrt. a magyar telekommunikációs piac egyik meghatározó szolgáltatója lakossági és üzleti ügyfelek számára egyaránt. Portfóliójába beletartoznak a legmodernebb előfizethető informatikai és felhő-alapú IT-megoldások, valamint az interaktív, digitális és HD televízió-szolgáltatás is.
A nyilvános adatbázis szerint a társaság árbevétele tavaly 46 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 47 milliárd forintról, miközben a 2013-ban elért 11,8 milliárd forintos nyeresége 8,58 milliárd forintos veszteségbe fordult.
Az MTI megkeresésére a cég közölte: a két évvel ezelőtti kiugró eredmény egy tulajdonosi döntéshez kapcsolódó egyszeri, rendkívüli tétel, míg a társaság 2014-es negatív eredménye a távközlési szektort érintő szabályozási feltételek kedvezőtlen hatásaira vezethető vissza. A cég sajtóosztálya közölte: az Invitel vállalati üzletágának árbevételében egyre nagyobb részarányt képviselnek az infokommunikációs szolgáltatások, 2015-re ez az arány megközelíti a 22 százalékot, míg öt éve ez az érték csak néhány százalékot tett ki.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég