A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Egy sor kapcsolódó kínai beruházást is meghiúsíthat, ha elmarad a Szolnokra tervezett citromsavgyár-beruházás. Az évi 60 ezer tonna élelmiszer-ipari adalék gyártására képes üzem fejlesztése mindeddig képtelen volt állami vagy önkormányzati pénzeket és támogatást megmozgatni. A kiszemelt helyszín, Szolnok nem tudta megszerezni a 4 milliárd forintra tehető önerőt és a kormány sem hozta meg azt a határozatot, amely kiemelt beruházássá minősítette volna a 90 millió dolláros − 20 milliárd forintos − projektet.
A Napi Gazdaság információit, amelyek szerint Miskolcra, Pétre vagy Belgiumba vinné a kínai befektető a gyárat, az eddig kiszemelt helyszínként szereplő szolnoki ipari park igazgatója kedden az MTI-nek ugyan cáfolta, a két döntő kérdésre, a 4 milliárd forint önerő meglétére, illetve a kiemelt kormányzati státus hiányára ugyanakkor nem adott választ. Mindezek hiányában pedig szinte biztos, hogy az év végére nem − de 2013-ban sem − kezdi meg működését az üzem.
A kínaiak által "mintaberuházásnak" tartott − és a két miniszterelnök kézjegyével is ellátott − megállapodás be nem tartása miatt ráadásul további kínai beruházások is elmaradhatnak Magyarországon. Lapunk információi szerint a citromsavgyár beruházója, a BBCA-csoport féltucatnyi kapcsolódó gyár tervét hozta Magyarországra, a citromsavüzem meghiúsulása miatt azonban ezek is elmaradhatnak. A projektben értesüléseink szerint az MFB Zrt. is részt vett volna, a pénzintézet azonban erre vonatkozó kérdéseinkre a banktitokra hivatkozva nem kívánt válaszolni.
Az önkormányzati és állami szerepvállalást ugyanakkor kiváltaná egy másik szolnoki cég, a Tiszamenti Vegyiművek Zrt. A Bige Holdinghoz tartozó cég nemcsak az önerőt, de a 30-40 hektáros telephelyet, logisztikai hátteret és a gyártáshoz szükséges nagy mennyiségű kénsavat és vizet is biztosítaná a leendő üzemnek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél