A társasházak fűtése és a lifthasználat is sok energiát emészt fel, ami, ha megdrágul, akkor az a közös költségen is érződni fog. Van, ahol akár 40 százalékos is lehet az áremelkedés - mondta az ATV híradójában Kapolnyi György, Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségea az új rezsiszabályok esetleges hatásairól.,
Szerinte a közös költség-tartozások várhatóan fölmennek 10 százalék fölé. "Pillanatnyilag olyan 2-4 százalékon vannak, de, hogyha nagyon megnőnek a közös költségben az energiaárak, a tulajdonosok mindig utolsónak a közös költséget fizetik ki, mert itt nem tudunk kikapcsolni semmit” - tette hozzá. Ha nem fizetik a lakók a közös költséget, akkor nem lesz miből felújítani a házakat, így egy általános állagromlásra számít a Társasházkezelők Országos Szövetségének elnöke.
Miért drágul az energia?
A műsorban Balogh József energetikai szakértő arról beszélt, hogy tavaly június óta az áram és gáz árak folyamatosan emelkednek. Úgy látja, már tavaly nyáron számítani lehetett arra, hogy a rezsicsökkentés így nem fenntartható, de szerinte a választás előtt nem mertek változtatni rajta.
„Ennek semmi köze nincs a háborúhoz véleményem szerint, hanem sokkal inkább ahhoz van köze, hogy az európai energiapiac rájött arra, hogy az az erőltetett zöldesítés, amit főleg a német zöld pártok nyomtak, az sokkal több pénzbe kerül, mint amennyire eredetileg számoltunk” - fogalmazott Balogh József.
Menczer Tamás államtitkár pedig azt mondta az ATV másik műsorában, hogy az új szabályozás után is 160 ezer forintot spórol egy hónapban egy család, amely átlagos fogyasztással rendelkezik.
A Napi.hu a napokban készített videós podcastot Czabarka Mihállyal, a társasházi felújítások "apostolával", az érdekes beszélgetés itt érhető el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat