A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a múlt héten azt közölte, változatlanul kiemelten számolnak egy szakmai befektető bevonásának lehetőségével a Malévnál. Akkor úgy vélték, a szaktárca javaslatai alapján a következő kormányülésen döntés születhet a helyzet rendezését leghatékonyabban szolgáló megoldásról.
Az Európai Bizottság a múlt hétfőn a Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete - közleménye szerint - "megállapította, hogy a magyar nemzeti légitársaság Malév számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett".
A NFM hangsúlyozta: az Európai Bizottság határozata több hónap mozgásteret ad a kormánynak, így az NFM szerint biztosra vehető, hogy a kabinet végül az "egyaránt kellőképpen előkészített alternatívák közül a leginkább megfelelőt és legeredményesebben végrehajthatót" választhatja majd ki.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók