A cég számára a kézilabda-szövetség a napokban hagyott jóvá egy közel 2,2 milliárdos programot. A szervezet arra a sportkollégiumra kérte a pénz nagy részét, amit bő másfél éve tervezget az önkormányzat az Omszki-tó mellett, és ami az elmúlt hónapokban is százmilliókkal drágult - olvasható a portálon.
A város vezetése még 2017 márciusában döntött arról, hogy a Budakalász Kézilabda Zrt.-vel közösen egy sportcentrumot alakítanak ki az Omszk Parkban.
A beruházást eredetileg 1,8 milliárdosra tervezték, de kiderült, hogy ennyiből nem lehet felépíteni. Az önkormányzat ennek megfelelően módosította az eredeti szerződésben rögzített 1,8 milliárdos összeget 2,55-re, ám ügyletek arra is, hogy ez a városnak ne jelentsen pluszterhet: a többletet hozzácsapták a Budakalász Kézilabda Zrt. tao-programjához.
Így jött ki - az egyéb célra, például utánpótlás-nevelésre és sporteszközök beszerzésére igényelt összeggel kiegészítve - a 2,2 milliárdos támogatás.
A beruházás a tao-rendszer történetének egyik legnagyobb összegű projektje. Ennél nagyobb támogatást egy idényben egészen tavalyig csak a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány és az uszodát építő II. Kerületi Sport és Szabadidősport Kft. számára ítéltek meg.
A G7 úgy tudja, hogy a beruházás környékén feltűnhet az a Simon Péter, akiről néhány éve az Index írt portrét, úgy jellemezve őt, hogy húsz éve majdnem minden nagyberuházáshoz köze van Szentendrén és környékén. A vállalkozónak nagyon jók a politikai kapcsolatai a környéken.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás