A még nem végleges - március 22-i - adatok alapján a CIB-nél a jogosultak 24 százaléka, közel 3900-an nyújtottak be kérelmet, míg az UniCredithez 1900 igény érkezett.
A többieknél nagyobb érdeklődésről számoltak be a Raiffeisennél és a Budapest Banknál. Az előbbi pénzintézetnél az érintettek kicsivel több mint fele kérte az elszámolást, az utóbbinál pedig a kedvezményesen végtörlesztett ügyfelek mintegy kétharmada, csaknem ötezren - írta a lap.
A Budapest Bank számításai szerint azonban a végtörlesztő ügyfelek csupán mintegy három százalékának járhat vissza pénz, és nekik is csak nagyon alacsony összeg. Az Erste pedig úgy számolt, hogy a banknál a végtörlesztők 5 százalékánál kisebb része számíthat valamekkora visszatérítésre.
A mintegy 170 ezer volt devizahiteles, aki 2011 végén, 2012 elején élt a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével és a ténylegesnél alacsonyabb forintárfolyam mellett fizette vissza adósságát, idén március végéig jelentkezhetett bankjánál az elszámolásra. Igaz, az egykori devizahitelesek döntő többségének felesleges lett volna bejelentkezni, ugyanis a végtörlesztésnél kapott kedvezmény jóval nagyobb volt az elszámolásnál visszajárónál.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon