A TV2-ért folyó harc még nem ért véget, és a rendes bíróságon is folytatódik, mivel a Simicska Lajos üzlettársaként ismert Fonyó Károly beperelte a tévécsatorna két korábbi tulajdonosát, Simon Zsoltot és Yvonne Dedericket - írja a lap szerdai száma.
Simon és Dederick volt az, aki a tévécsatornát tavaly ősszel eladta Andy Vajna filmügyi kormánybiztos cégének, miközben Fonyó Károly szerint ő már 2013-ban opciós vételi jogot szerzett a TV2-re, éppen Simontól és Dedericktől.
Kapcsolódó
Fonyó az opciós szerződésre hivatkozva állította azt, hogy a tévécsatornát korábban tulajdonló két cégen, a CCA és a D6D Kft-n keresztül jogában állt szert tenni a tévécsatornára, és erről szóló kérvényét be is adta a cégbíróságra, ám beadványukat a bíróság öt nappal ezelőtt elutasította. A Népszabadságnak a Fonyó cégét, a Megapolis Zrt.-t képviselő ügyvéd, Óvári Győző azt mondta, hogy fellebbeznek a Fővárosi Ítélőtáblánál a cégbíróság döntése ellen.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég