Július 1-jével elindult a Budapest Airport (BA) Zrt. saját biztonsági cége, a BUD Security Kft. A BA száz százalékos leányvállalata cég 65 munkavállalóval kezdte meg működését. Az új vállalat a már meglévő biztonsági szakterületeket kiegészítve működik, elsőként légiközlekedés-védelmi feladatokat és biztonsági tanácsadással kapcsolatos tevékenységeket lát el.

A leányvállalat indulása a Budapest Airport alkalmazottait nem érinti. A tervek szerint a BUD Security Kft. jövőben további - elsősorban biztonsági és védelmi - tevékenységekkel bővül, amivel más cégek számára is nyújthat biztonsági szolgáltatásokat a repülőtéren és más országokban.

A BA a Malév leállását követően teljesen átalakult menetrend és utasforgalmi felépítés miatt döntött egy rugalmasabbam működő cégmodell mellett, amivel egyben a biztonsággal foglalkozó cégek piacára is beléphet. Az új vállalat további munkaerőpiaci előnye, hogy határozatlan idejű, stabil állást kapott a reptéren dolgozó, eddig kölcsönzöttként foglalkoztatott munkavállalók nagy része.

Az új cég indítása kapcsán Jost Lammers, a BA vezérigazgatója elmondat, hogy a hatékonyabb és rugalmasabb szervezéssel elsőként közvetlenül az utasok járnak jól, hiszen rövidebb sorok és kevesebb várakozási idő lesz elutazás előtt. Közvetve pedig, ahogy az új leányvállalat a terveknek megfelelően egyre több tevékenységet lát el, úgy teremt egyre több munkalehetőséget a repülőtéren.