Az OTP Bank jelentős előrelépésnek tartja, hogy a devizahitelesek megsegítését célzó otthonvédelmi program létrejött, és álláspontja szerint a gyűjtőszámlahitel iránt várható a legnagyobb érdeklődés. A konstrukcióban érintett devizahitelek körülbelül egyötödét - mintegy 130 ezer darab kölcsönt - az OTP Bank állományában tartják nyilván - közölte a bank.
A közlemény szerint az OTP az elmúlt hetekben komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ügyfeleit megfelelő minőségben és határidőre kiszolgálhassa az év során.
Az ügyfelek meghatározott ütemezés szerint jelezhetik, hogy szeretnének részt venni az árfolyamgát új rendszerében, és jelenthetik be az igényüket. Az ütemezési információk, a devizahiteles szerződések megváltoztatására vonatkozó lehetőségek elérhetők a bank honlapján, illetve részletes információk kérhetők a 40/36-66-66-os telefonszámon. (A dokumentumok és igénylési feltételek április 1-jétől lesznek fenn a honlapon.)
A devizaalapú jelzáloghitelek átalakítását célzó konstrukciók elérhetőségének ütemezése a jogszabályban meghatározott ütemezés szerint zajlik. Így a gyűjtőszámlahitel konstrukcióra a közszférában dolgozók április 2-ától december 31-ig jelentkezhetnek be, a vissza nem térítendő támogatás igényléséhez a gyűjtőszámla szerződést 2012. július 1-jéig kell megkötniük.
A gyűjtőszámlahitel konstrukciót a deviza alapú lakáshiteles, nem közszférában dolgozó ügyfeleknek június 1-jétől december 31-ig kell megkötniük, míg a gyűjtőszámlahitel konstrukcióba szabad felhasználású deviza alapú jelzáloghiteles, nem a közszférában dolgozó ügyfeleknek szeptember 1-jétől december 31-ig lehet belépni.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok