Milliárdos nagyságrenddel kevesebb adót kell fizetnie Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak, egyben kaszinómágnásnak nemrégiben végrehajtott adóoptimalizációs lépése nyomán - írja a Magyar Nemzet. (Vajna 60 milliárd forint becsült vagyonnal a 14. a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb rangsorában - a szerk.)
Cégbírósági dokumentumok alapján Vajna egyesítette két kaszinóüzemeltető vállalatát, az LVC Gold Kft.-t és az LVC Diamond Kft.-t. Az előbbit már törölték, az utóbbi általános jogutódként működik tovább. Ehhez a - cégbírósági papírok szerint - Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter engedélyére volt szükség.
A LVC Diamond az új helyzetben öt kaszinót üzemeltet. A napilap adószakértő által ellenőrzött számításai szerint a fúziónak köszönhetően ennek a cégnek sokkal kevesebb adót kell fizetnie, mint amennyit a két vállalkozás külön-külön átutalt a költségvetésbe.
A titok egyszerű: a kaszinók játékadója 10 milliárd forint árbevételig ennek 30 százaléka, az e feletti bevételrész után azonban már csak 10 százalék. Emellett a koncessziós díj levonható a játékadóból. A két cég tavalyi adataival számolva a napilap újságírói arra jutottak, hogy ha már akkor összevonta volna ezeket a tulajdonos, akkor összesen 1,7 milliárd forinttal kevesebb adót fizetett volna.
(A nyitókép forrása: Kisbenedek Attila, AFP)
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését