Tíz embert állított elő hétfőn a rendőrséga Buda-Cash üggyel kapcsolatban, közülük kilencet gyanúsítottként, egy ember pedig tanúként hallgattak ki - írja az Indexnek küldött közleményében az ORFK. A rendőrök több helyszínen házkutatást is tartottak.
Korábban azt írtuk, hogy reggel hatkor a Buda-Cash négy alkalmazottjánál csöngetett a rendőrség, akiket később be is vittek a rendőrök - írta a magyarnarancs.hu. A portál úgy tudta, hogy közülük hárman a brókerház back office részlegén dolgoztak, azaz főleg adminisztratív ügyekkel foglalkoztak. Ennek azért lehet jelentősége, mert így hozzáférésük volt azokhoz a rendszerekhez, melyekről az MNB azt állítja: a Buda-Cash évtizedek óta meghamisította az abban szereplő adatokat.
A rendőrség megerősítette a lap értesüléseit, és tájékoztatása szerint a gyanúsítások minősítése személyenként eltér. Ahogy írják "csalás bűntett, illetve számvitel rendjének megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik a büntetőeljárás". Az előállított személyek gyanúsítottkénti kihallgatása folyamatban van.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában utalt arra, hogy börtönben látná a Buda-Cash-ügy felelőseit, aznap azonban a Hungária Brókerház négy vezetőjét vette őrizetbe a rendőrség, majd vasárnap a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte három gyanúsított előzetes letartóztatását.
Vezetők is őrizetben
Az InfoRádió értesülése szerint csalás miatt vette őrizetbe a rendőrség a Buda-Cash Brókerház több vezetőjét. Bánáti János ügyvéd az InfoRádióban elmondta: védencénél, Tölgyesi Péter vezérigazgatónál házkutatást tartott a hatóság, ami után a Nemzeti Nyomozó Iroda központjában gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Hozzátette: ügyfelét 60 milliárd forintos csalással gyanúsítják, illetve azzal, hogy a korábbi években valótlan adatok kerületek a brókerház pénzügyi beszámolóiba. A bíróság várhatóan szerdán dönt Tölgyesi Péter előzetes letartóztatásáról.Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról