A hatóság közleményében azt írta: eheti ülésén a médiatanács az RTL Klubon a múlt év utolsó negyedévében négy alkalommal közzétett, a környező műsorszámokhoz képest túl hangos tévéreklámok miatt 280 ezer forint bírságot szabott ki a televízió szolgáltatójára.
A médiatanács az induló médiafelügyeleti eljárásokról is tájékoztatott. Eszerint eljárás indul a TV2-n tavaly december 29-én vetített Komancsok holdja című háromrészes westernsorozat egy epizódjának, valamint a Class FM Morning Show-jának január 11-ei adása kapcsán a műsorszámok túl enyhe korhatár-besorolása miatt.
Mindkét műsorszámot a 12-es kategória helyett vélhetően 16 éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétenni, és a déli, illetve reggeli órák helyett 21 óra után, illetve hajnali 5 óra előtt. A televíziós műsorszám nemi erőszakot, gyilkosságot és más véres jeleneteket is tartalmazott, a rádiós beszélgetés pedig a 16 éven aluliak többsége számára félreérthetően, aggályos kontextusban dolgozta fel a szexualitás, illetve a homoszexualitás témáját, illetve pozitív, humoros színben tüntette fel az alkohol- és drogfogyasztást, emellett a műsorszámban durva trágárság is helyet kapott - írta a médiatanács.
Veszélyben a "nemzeti minimum"
A közlemény szerint hatósági eljárások kezdődnek nyolc helyi közösségi rádió szolgáltatóival szemben, mert a vizsgálatok szerint tavaly vélelmezhetően nem teljesítették a magyar zene arányára a médiatörvényben előírt rendelkezéseket. A kvótakötelezett rádióknak az éves zenei műsoridejük legalább harmincöt százalékát magyar zenei művek bemutatására kell fordítaniuk, és a közzétett magyar zenének éves átlagban legalább a negyede öt évnél nem régebben nyilvánosságra került zenei műnek vagy hangfelvételnek kell lennie - emlékeztettek. Az eljárások az Európa Rádió debreceni, kisújszállási, sátoraljaújhelyi és szegedi szolgáltatásait, valamint a Szent István Rádió hatvani, sátoraljaújhelyi, törökszentmiklósi és tokaji rádióit érintik.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet