A múlt heti vizsgálat során több szabálytalanságot is találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) és a helyi járási hivatal ellenőrei. A zalaegerszegi boltban árult mintegy 100 kilogrammnyi hal csomagolásán például semmilyen jelölés sem szerepelt, ezért a hal származását nem lehetett megállapítani.
Mivel az ismeretlen eredetű élelmiszer komoly élelmiszer-biztonsági kockázatot jelent, valamint a természetes vizekben is megtalálható hal esetében felmerül az illegális halászat és halkereskedelem gyanúja is, ezért az ÁHSZ ellenőrei az igazolatlan eredetű halakat elkobozták és elrendelték azok megsemmisítését - olvasható a hatóság közleményében.
A járási állat-egészségügyi hatóság szakemberei higiéniai problémákat és további magyar felirat nélküli csomagolt termékeket (például füstölt lazacot, halkocsonyát, rákot, füstölt makrélát stb.) is találtak az üzletben, amelyek forgalmazását megtiltották.
Az ÁHSZ 2015 májusi megalakulása óta 138 vízterületen 6890 horgászt ellenőriztek a Nébih halászati felügyelői. A horgászok mellett folyamatosan vizsgálják a halárusító helyeket és a halételeket kínáló vendéglátó egységeket is. Az ÁHSZ egyik kiemelt feladata az orvhalászatból származó, fogási tanúsítvánnyal nem rendelkező, ismeretlen eredetű halak és haltermékek felderítése, valamint azok értékesítőinek leleplezése. Az ÁHSZ ellenőrzései alapján 246 esetben indult eljárás, és szabtak ki halvédelmi vagy halgazdálkodási bírságot.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak