Az üzletember - aki a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadvány legutóbbi listja szerint 10,9 milliárd forintos vagyonnal a lista 83. helyén áll - kedden nyílt levélben reagált arra a hétfői ajánlatra, amely egy euróról és a vélelmezett adósságok átvállalásáról szólt. Az ajánlatot Matyi Dezső levelében "megalázónak" nevezte, az eljárást pedig "ingyencirkusznak" minősítette.
"És éppen ezért itt és most megragadom az alkalmat, és kimondom: Uraim, eddig, és ne tovább!" - áll a levélben, amelyben Matyi Dezső hangsúlyozta: "Könnyű kiszámítani, hogy az utóbbi években milyen összeget kellett a labdarúgócsapatra fordítanom a futballklub éves fenntartási költségének sajtóban megjelent összegét figyelembe véve". Ugyanakkor jelzi, Pécs polgármestere számos alkalommal támogatásáról biztosította, "és ennyivel lényegében be is kellett" érnie.
Hozzátette: a sajtóban korábban megjelent hírekkel ellentétben a pécsi futballcsapatnak nincs 500 millió forint körüli adóssága: "alaposabban meg kellett volna azonban válogatnia az önkormányzatnak a besúgóit, a pécsi futballcsapatnak ugyanis nincs 500 millió forint körüli adóssága, a lejárt tartozások ennek harmadát sem érik el" - olvasható a nyílt levélben.
Matyi Dezső hosszan kritizálja a PSN Zrt. eljárását és leszögezi: "A tényadatok alapján az "ajánlatnak" nevezett, 1 eurós árat tartalmazó közlés megalázó. Nem pusztán annak, aki több, mint hat éven át saját forrásait fordította a labdarúgásra, hanem az összes sportrajongó számára is, akik reménykedtek abban, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata talán komolyan és érdemben segíteni akarja a labdarúgást."
A levél így végződik: "Mindezek ellenére összefoglalom a véleményemet: Uraim, nem adom fel, a fair play szabályai szerint NEM Önöké a pálya!"
Matyi Dezső klubtulajdonos tavaly december 27-én jelentette be, hogy a Matias cégcsoport 2014. január 1-től megszünteti a pécsi futball finanszírozást. Páva Zsolt polgármester múlt héten pénteken közölte: a pécsi önkormányzat tulajdonában álló Pécsi Sport Nonprofit Zrt. hétfőn vételi ajánlatot tesz a PMFC-t működtető társaság Matyi Dezső tulajdonában álló üzletrészének megvásárlására. Hétfőn Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója átadta a klubházban az ajánlatot, mint mondta, ez egy euróról és a vélelmezett adósságok átvállalásáról szól. A PMFC 17 forduló után 25 pontjával hét győzelemmel, négy döntetlennel és hat vereséggel a 7. helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján. A bajnokság február 28-án folytatódik.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról