A Médiatanács összesen 7,5 millió forintos bírságot szabott ki a TV2-re, a testület ugyanis azt állapította meg, hogy a TV2 Tények Reggel és Mokka című műsoraiban ugyanazon hír kapcsán az emberi méltóság tiszteletben tartását előíró szabályok súlyosan sérültek. (A TV2 egy gyilkosság áldozatának kiskorú gyerekeit - köztük egy 9 évest - megalázó módon szerepeltette a Mokkában).
Annak ellenére, hogy a TV2-n először fordul elő ilyen eset öt millió forintos büntetést szabott ki acsatornára. Korábban a hatóság összesen három hasonló ügyben indított eljárást, de a szankciók egyik esetben sem haladták meg az ötszáz ezer forintot.
Egy másik alkalommal a TV2 Mokka című műsorában több bűncselekményről szóló hír is adásba került. Az információs magazinban olyan módon és tartalommal számoltak be az esetekről, ami miatt a tudósításokat csak késő este sugározhatták volna. A korhatár-besorolási szabályok megszegése miatt a csatornának ezúttal 2,5 milliós büntetést kell megfizetnie.
Ezekhez képest elenyésző volt azt az egy millió forint, amennyire legutóbb menbüntette a hatóság a TV2-őt, az Összeeszküvők című valóság show kapcsán.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt