A szóvivő semmilyen az ajánlatra vonatkozó értesülést nem cáfolt és nem erősített meg. Nem kívánt információt adni arról sem, hogy valós-e a Napi Gazdaság értesülése, miszerint az AG igazgatósága kedden döntene az ajánlatról. Ugyancsak nem kívánta közölni, hogy kitől érkezett ajánlat a Raiffeisen magyarországi leányvállalatának megvásárlására. A bank kapott ajánlatot az ukrán érdekeltségére, és a magyar érdekeltségére is, ezeket tanulmányozzuk, többet azonban nem mondhatok - fogalmazott a szóvivő.
A Magyar Hírlap hétvégi számában azt írta: osztrák tulajdonú bankok kerülhetnek hamarosan hazai tulajdonba, az osztrák Raiffeisen magyar leánypénzintézetére már ajánlatot tett a magyar tulajdonban lévő Széchenyi Kereskedelmi Bank, és az osztrák Raiffeisen Bank International AG már vizsgálja az értékesítés lehetőségét.
Kapcsolódó
A Széchenyi Kereskedelmi Bankban a magyar állam 49 százalékkal, a Töröcskei Istvánhoz köthető T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. 51 százalékkal rendelkezik. Töröcskei - aki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója is - a Magyar Nemzet hétfői számában úgy nyilatkozott: miután folyamatban lévő ügyletekről a megállapodás aláírásáig nem szokás nyilatkozni, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja az ajánlattételről szóló értesülést.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak