Pintér István arról beszélt: a 8-9 ezres hazai buszpark 15-17 éves amortizációjával számolva évi 200-300 jármű szállítását tervezik, felfutása után az ágazat 200-300 közvetett vagy közvetlen munkahelyet teremthet.
Emlékeztetett arra: a gyártóterület és az eszközbázis rendelkezésre áll ehhez a tevékenységhez, nem építenek új gyárat. Hangsúlyozta: bizalmi iparágban dolgoznak, ahol az új termék bevezetése 1-2, az új vevő megnyerése pedig 3-4 évig is eltarthat.
A teljesítmény 90 százalékát adó futómű üzletág idei évéről szólva megjegyezte: Amerikában 20 százalékos bővülést könyvelhettek el, de Európában még nincsen meg a robusztus növekedés. Alkatrész üzletáguk 2013-as éve eddig nagyon gyenge volt, most kezd magára találni, elsősorban az új Suzuki-modellnek köszönhetően.
Pintér István megjegyezte: jármű üzletáguk a tavalyinál gyengébben kezdte az esztendőt. A 2013-as év fejleményeként említette, hogy várhatóan eléri a katonai eladások mértékét a polgári célú értékesítés. Szavai szerint a Rába éveken belül elérheti, hogy körülbelül ugyanakkora értékben lehessen beszállítója más autóipari cégeknek, mint a Suzukinak.
A Rába elnök-vezérigazgatója megemlítette, semleges környezetben telt az első kilenc hónap számukra; az alapanyagárak csökkentek, ami mutatja, hogy a piac még nem talált magára, az energia pedig drágult. "A kettő nagyjából kioltotta egymást" - közölte.
Szólt arról is: továbbra is azon dolgoznak, hogy tartozásaikat az EBITDA 1,2-szeresére nyomják le, és ezen a szinten tartsák. "Nem vagyunk túlságosan messze ettől" - jegyezte meg.
A szerda este közzétett gyorsjelentése szerint felülteljesítette idei időarányos céljait a Rába Holding Nyrt. A társaság árbevétele az első háromnegyed évben 11,6 százalékos növekedéssel 34,7 milliárd forint volt, üzemi eredménye pedig az iparági átlagot jóval meghaladó mértékben, négyszeresére nőtt. A Rába teljes átfogó jövedelem szerinti eredménye az első háromnegyed évben 76 százalékos növekedéssel 1,96 milliárd forint lett, szemben a bázisidőszak 1,11 milliárd forintos összegével.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Közel 100 év után vitte vissza a könyvtári könyvet, hihetetlen összeget kellett volna fizetnie

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Már százezer ember néz farkasszemet Vuciccsal
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput
