A Befektető-védelmi Alap (Beva) augusztus 24-ig közel 30 ezer Quaestor-ügyfél hiányzó kötvények után járó kártalanítását utalta el a megbízásából eljáró OTP Banknak, amelyek együttes összege már mintegy 82 milliárd forint. Ezzel a Quaestor kötvényből eredő követeléssel rendelkező 32 ezer ügyfél 92 százaléka felveheti a pénzének egy részét a bankfiókokban, míg a többiek esetében folyamatban van az adatok egyeztetése, az esetleges hiánypótlások beérkezése, és azok elbírálása. A Beva adatai szerint eddig közel 26 ezer Quaestor-károsult több mint 70 milliárd forintot vett fel eddig az OTP Bank fiókjaiban.
2015. július 13-án indult el a Quaestor-törvény szerinti kötvény kárrendezés Bevát érintő részének kifizetése. Ebben a szakaszban a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizetik ki a károsultaknak. A Beva kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint felett az efölötti rész kilencven százaléka.
A kártalanítás összege nem haladhatja meg a húszezer eurónak megfelelő forintösszeget ügyfelenként, ami a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolás kezdő időpontjában érvényes MNB devizaárfolyamon átszámítva 6 004 200 forint - olvasható a Portfolio.hu-n.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak