A kiemelkedő halálozási kockázattal járó betegségek gyógyításának eredményességét lényegesen javító nemzeti programra 14 milliárd, az anyagtudományi, technológia nemzeti programra 8 milliárd, a víz - egészség - élelmiszer nemzeti programra pedig 6 milliárd forint áll rendelkezésre.
Az igényelhető támogatás összege legalább 500 millió, legfeljebb - alprogramtól függően - akár 4 milliárd forint is lehet. A támogatás mértéke a k+f+i tevékenység jellegétől, illetve kedvezményezettől függően 25 és 100 százalék között változik.
Kik pályázhatnak?
Pályázat benyújtására kizárólag gazdasági társaság és kutató-tudásközvetítő szervezet együttes részvételével létrehozott konzorciumi formában van lehetőség. Konzorciumi tagok legalább kétéves működési múlttal rendelkező gazdasági társaságok, nonprofit gazdasági társaságok lehetnek, továbbá a konzorciumba kötelezően be kell vonni egy felsőoktatási intézményt, költségvetési szervet vagy költségvetési szerv jogi személyiséggel rendelkező intézményét.
A kedvezményezettek az alapkutatás, alkalmazott kutatás, illetve kísérleti fejlesztés, mint önállóan támogatható tevékenységek mellett a nyilvánosság biztosításához, a projektkoordinációhoz, a piacra jutáshoz, az iparjogvédelemhez, az eszközök, immateriális javak beszerzéséhez, valamint építési tevékenységhez kapcsolódó költségeket is elszámolhatnak.
Mit kell csinálni?
A maximum 36 hónapos projekt eredményeként új terméket, technológiát, szolgáltatást, prototípust kell kifejleszteni, valamelyik konzorciumi tagnak legalább 2 új munkahelyet kell teremtenie és a létrehozott kapacitásokat és technológiai fejlesztéseket a projekt befejezését követő 2. naptári év végéig fenn kell tartani. Továbbá vállalást kell tenni know-how elkészítésére vagy iparjogvédelmi oltalom bejelentésére, valamint a k+f ráfordítások szintjének megőrzésére vagy az üzleti hasznosíthatóságra.
A pályázatokat a kitöltőprogram NKFIH weboldalán történő megjelenésétől a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2016. december 31-ig lehet benyújtani. A pályázatok értékelése és elbírálása szakaszos elbírálással történik, az első bírálati határidő 2016. május 31. - ismerteti a PwC.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok