Kiugróan megemelkedett tavasszal a gabonafélék és növényi olajok ára, ami az alapvető élelmiszerek drágulásához vezetett – Raskó György agrárközgazdász, egykori agrárállamtitkár beszélt erről az agrarszektor.hu-nak. A szakember szerint az élelmiszerárak már elérték a csúcsukat, tapasztalható némi visszarendeződés és árcsökkenés is, de nem várható, hogy a költségek visszakerüljenek az emelkedés előtti szintre.
A szakember külön kiemelte a pékáruk és a pékségek esetét, ahol szintén tapasztalható volt némi drágulás. Ez az áremelkedés azonban leginkább a személyi jellegű kiadások növekedésének köszönhető. A véleménye szerint a jövőben azoknak a pékségeknek van esélyük fennmaradni, ahol teljes a gépesítés, viszont kérdéses, hogy arra kinek van pénze. Mindezekből kifolyólag kézműves pékségek tönkremenetelét jósolta az agrárközgazdász.
Kapcsolódó
Ráskó György elmondása alapján a sütőipar alaptermékein (fehér kenyér, vizes zsemle, tejes kifli) nincs haszon. A profit az olcsó munkaerő és a prémium pékáruk jelentik az ágazat számára. Példának hozta fel a túrós táskát, amely 2016-ban még 110 forint volt, ma viszont 300 forintot kérnek darabjáért. Az ilyen termékek folyamatosan szorulnak ki a kínálatból, mert drágák, kicsi a forgalmuk és túl sok helyet foglalnak. A kisebb boltok egy ideje jellemzően nem foglalkoznak velük, inkább a nagyobb élelmiszerláncok tudnak még helyet biztosítani a számukra.
Valós lehet a probléma
A Napi.hu megkeresett egy sütőipari, mintegy 25 főt foglalkoztató céget, hogy érdeklődjön az iparág helyzetéről. A pékség tulajdonosa a saját és a cége nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni, azonban több részletet is megosztott hírportálunkkal a sütőipar problémáiról.
Beszámolója összecseng Raskó György állításaival. A fehér kenyér az ő esetükben csak azért termel némi profitot, mert tavasszal kénytelenek voltak jelentősen megemelni az árát. A hagyományos zsemléken és kifliken viszont tényleg nincs semmilyen hasznuk. A szállításuk során ezek ráadásul igen nagy teret elfoglalnak, ahogyan az üzletek polcain is. A töltött árukból és egyéb prémium termékeikből profitálnak leginkább.
A vállalkozó honlapunknak beszélt az ágazat egy másik súlyos gondjáról is, ami pedig a munkaerőhiány. Egyre nehezebb embert, leginkább szakképzett munkaerőt találni bármilyen pozícióra. A bérek gyors növekedésével sem egyszerű a lépést tartania a cégnek. Gépesítéssel részben megoldható a drága és ritka munkaerő pótlása, azonban a sütőiparban használt alapvető berendezések darabára 10-20 millió forint, amit roppant nehéz kigazdálkodni még egy nagyobb pékségnek is.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)