A döntésről az alkalmazottakat kedden tájékoztatta a cég vezetése. A 27 éve a térség fontos munkaadójaként működő fehérneműgyár - amely jelenleg kétszáz embert foglalkoztat - menedzsmentje szerint a francia anyavállalat a termelés volumenének csökkentésére kényszerült, ennek nyomán zárják be magyarországi üzemüket. A kedvezőtlen piaci trendek ugyanis az elmúlt hónapokban felerősödtek, különösen a francia piacon. A cég 2015 óta 17 százalékkal csökkentette termelési kapacitását, de ez is kevésnek bizonyult.
Mathieu Mamere, az 1876-ban alapított Chantelle Csoport ipari és supply chain igazgatója személyesen tájékoztatta a dombóvári üzem dolgozóit. A következő időszak feladata az lesz, hogy a gyáregység dolgozói számára minél nagyobb segítséget és támogatást adjon a vállalat az újrakezdéshez - mondta Rózsa Béla igazgató. Az anyacéggel egyetértésben a Pasha Kft. a törvényes kereteket meghaladóan kíván gondoskodni munkatársairól, a következő lépésekről megkezdik a tárgyalásokat az üzemi tanáccsal.
Kapcsolódó
A mai bejelentés szerint az anyacég nyitott akvizíciós megkeresésekre is, mivel az itteni munkaerő - döntően dombóvári és környékbeli, valamint kaposvári és komlói dolgozók - prémium termékek gyártásával hosszú éveken át bizonyította, hogy képes az adaptivitásra, a magas minőség előállítására, ezért a ruhaiparon belül, vagy akár azon kívüli területen is kamatoztatni lehet tudásukat, kézügyességüket, tapasztalatukat - olvasható a közleményben.
A Chantelle SA 100 százalékos tulajdonában lévő kft. 1992 óta működik Dombóváron, ahol az anyavállalattól megvásárolt anyagokból gyártottak női fehérneműket. A magyarországi üzem gyártási palettáján szerepelnek a különböző típusú melltartók, bugyik, bodyk, fűzők, harisnyatartók. A cég éves szinten több százezer készterméket gyártott. A Céginfo.hu adatai szerint a kft. 2018-ban 1,81 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 39,1 millió forint veszteséget termelt, míg egy évvel korábban az 1,81 milliárd forint árbevétel mellett 32 millió forintos nyereséget ért el.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés