A lap piaci és politikai forrásokra hivatkozva azt írja: hónapok óta rebesgetik, hogy a Fidesz vezérkara még a választások előtt befejezi a hazai rádiós piac radikális átszabását, ennek záróakkordja pedig az országos frekvencia megszerzése lesz.
A 2010-ben létrejött Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kizárólag fideszes delegáltakból áll, és eddig a párt akaratát figyelembe véve döntöttek minden fajsúlyos ügyben - hívja fel a figyelmet a napilap.
Simicska Lajos után a Fidesz vezérkara nem akarja még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy egyetlen személyre bízza a jobboldali média fenntartását. Így a TV2 kereskedelmi tévét tulajdonló és a rádiós piacon szintén terjeszkedő Andy Vajna mellett feltűnt a rádiós piacon Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester - akinek nem mellesleg a közvetett érdekeltségében lévő Mediaworks a legnagyobb laptulajdonos hazánkban. Mészáros családi cégén, a Talentis Groupon keresztül a közelmúltban felvásárolta a Balatont lefedő Part FM nevű rádiót, s a cégbíróságra leadott beszámolókból kiderül, hogy rövidesen övé lesz a Magyar Idők napilap és ezzel a kiadó által működtetett fővárosi körzeti közösségi adó, a Karc FM is.
Mészárosék így a Part FM-mel már kellő rádiós tapasztalattal rendelkeznek, hogy pályázzanak az országos adóra. A Magyar Nemzet szerint ezért a rádiós piacon nem lepett meg senkit, hogy a médiatanács most ismét közzétette az országos kereskedelmi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati felhívás tervezetét.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára