"Nincs olyan jogszabály, amely a GVH hatáskörét ebben a kérdésben megállapítaná" - közölte a Népszava érdeklődésére a GVH, amely megkereste a szervezetet Orbán Viktor kormányfő tippmix-reklámnak is beillő Facebook-bejegyzése miatt. A videó oktatófilmnek is beillet az újság szerint, mivel részletesen megmutatta, hogyan is kell fogadni.
A kérdésnek relevanciát az ad, hogy a versenyhatóság 2016-ban például célzottan vizsgálta egyes hazai celebek közösségi oldalait, mert úgy találta, hogy azokon túl sok a bújtatott reklám. Kasza Tibor esetében eljárás is indult, ami azzal zárult, hogy az énekes-műsorvezető vállalta, oktatási célú előadásokat tart, figyelemfelhívó posztokat, kisfilmeket tesz közzé közösségi oldalán a bújtatott reklámokról. Más influenszereknek is kötelező már megjeleníteniük, ha a közösségi médiában olyan bejegyzést tesznek közzé, amely szolgáltatást, vagy terméket reklámoz, de azt nem egyértelműen. Ezeknél döntő többségben a cégek fizettek az adott közösségi médiás megjelenésért, vélhetően Orbán Viktor miniszterelnököt nem kérte fel reklámarcnak a Tippmix.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt