A vádirat lényege szerint a 48 éves férfi 2017 januárját megelőzően, a XI. kerületben különféle okmányokat hamisított, amely tevékenységéhez profi hamisító üzemet rendezett be, présgéppel, nyomtatókkal, nagyítókkal és úgynevezett ledes világítótáblákkal. A vádlott a hamisításhoz beszerezte a műanyag kártyákat, bizonyítvány borítókat, üres betétlapokat, fóliákat és hologram matricákat - írja közleményében a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség.
Bármit lehamisított a rendőrségi jelentés szerint: vezetői engedélyeket, lakcímet igazoló és személyi igazolványokat állított ki kínai, ukrán és román nevek felhasználásával. Sőt még gépkocsiszerelő mesterlevelet és fittneszedzői képesítést igazoló oklevelet is gyártott, amíg a Készenléti Rendőrség Nemzet Nyomozó Iroda 2017. január 10-én el nem fogta.
Kapcsolódó
A Budapesti XI. és XXII. Ügyészség a büntetőeljárási törvény adta lehetőséget kihasználva - a bűnösségét beismerő - férfival, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélés érdekében egyezséget kötött. Az ügyészség - az egyezség alapján - 41 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Budai Központi Kerületi Bíróság előtt.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?