A külföldre vándorolt magyar munkavállalók részéről tapasztalható némi visszaáramlás a turisztikai munkaerőpiacra, ez azonban kevés ahhoz, hogy számottevően enyhíteni tudják az ágazatban jellemző munkaerőhiányt. A szükségletet idénymunkásokkal lehet pótolni, akiknek a nagyobbik része diák, míg most már egyre többször idősek is beállnak dolgozni a vendéglátóhelyeken - derül ki a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók (Kisosz) Somogy megyei Érdekképviseletének fonyódi területi vezetője, Makkos Péter étteremtulajdonos nyilatkozatából.
Viszont nem minden posztot lehet betölteni a fiatalokkal és a nyugdíjasokkal. "Minden feladatra lehet szezonmunkást találni, de a szakképzett szakács pótolhatatlan" - mondta Makkos a lapnak, aki szerint hatalmas a lemorzsolódás a huszonöt-harminc vendéglátóipari szak- vagy szakközépiskolába végző fiatal fele ugyanis elhagyja a pályát.
Kapcsolódó
"A mai fiatalok jelentős hányada ugyanis nem bírja a vendéglátós munkával járó kötődést, a nem hagyományos időbeosztást vagy az olyan munkakörülményeket, hogy egy szakácsnak kánikulában, 40-45 fokos konyhában is kell dolgoznia" - magyarázta a szakértő. Szinte minden területre keresnek embert. "Siófokon kiváltképp keresettek az alkalmazottak a strandi munkákra, és például az óriáskerékhez is várnak pénztárosokat, segítőket" - tette hozzá Demkó Tibor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet siófoki területi irodájának vezetője.
A nyugdíjasok és az idősek sem kereshetnek rosszul a nyári balatoni munkával: egy vendéglői konyha kisegítője vagy egy "placcos" felszolgáló bruttó 400 ezer forintot kereshet havonta, egy szobalány vagy strandbüfés pedig ezerforintos órabérért dolgozhat az idén a Balatonnál. Ugyanennyiért keresnek ideiglenesen pizzasütőt, az áruházi árufeltöltők, pénztárosok pedig 1800 forintot kaphatnak óránként. A felsőfokú végzettségű fiatalokat a nemzetközi gyerektáborokba, az idegen nyelven beszélőket főként szállodai recepciósnak várják.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A bajba jutottak támogatására nincs pénz, de plakátra most is jutott bőven

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Az Apple trükkje: így kerülné ki a vámháborút

Új olajútvonalak a térség biztonságáért – a Mol stratégiája a geopolitikai viharok közepette
